Show-business

null

06 szeptember
664
3millió

Saját bevallása szerint arcvakságban szenved, de ezt hivatalos diagnózis egyelőre nem erősítette meg – mondta el a színész a GQ magazinnak adott interjújában. Az arcvakság kórképe szerint a páciensek – legtöbbször valamilyen idegi vagy agysérülés miatt – nem képesek felismerni az ismerőseik arcát. Súlyosabb betegség esetén a saját barátaik, családtagjaik arcát, vagy akár a sajátjukat sem tudják beazonosítani.

Brad Pitt azt mondta, hogy hivatalos diagnózis ugyan még nem állapította meg, de ő maga biztos benne, hogy arcvakságban szenved. "Senki sem hisz nekem!" – panaszolta az interjúban, majd azt is hozzátette: attól fél, hogy a betegség miatt azok az emberek, akikkel személyesen találkozik, rossz véleményt alakítanak ki róla.

Dr.: Ha fájnak az ízületei, térde vagy a háta - próbálja ki
19 aug.
763
3millió

Brad Pitt már egy 2013-as, az Esquire magazinnak adott interjúban is beszélt erről a betegségről. Akkor azt mondta: ez a magyarázata annak, miért tölt olyan sok időt az otthonában. A CNN szerint tudományos kutatások azt mutatták ki, hogy körülbelül minden ötvenedik ember arcvakságban szenvedhet, bár sok esetben ez csak enyhébb tünetekben nyilvánul meg a gyakorlatban.

Author: null Source Link

👉 Ajánlott
Minden hír