Egészség

Miért kell rögtön lecserélni a vizes fürdőruhát?

22 augusztus
290
1millió

A nyár többek között a fürdőzések időszaka, ami együtt jár a különböző húgyúti betegségek megnövekedett számával.

A nyári időszakban sokan a strandokon keresnek menedéket a forróság elől. Ez azonban együtt járhat azzal, hogy többen kénytelenek különböző húgyúti fertőzések miatt felkeresni az orvosokat. Ezeknek a fertőzéseknek számos különböző formája létezik, amelyeket alapvetően két csoportba osztunk. Az úgynevezett alsó húgyúti betegségek azok, amelyek húgyhólyagot, a húgycsövet, illetve a prosztatát érintik. A másik csoportot az úgynevezett felső húgyúti betegségek alkotják, ide a vesék, a vesevezetékek és a húgyvezeték gyulladásai, fertőzései tartoznak. A felső húgyúti betegségekre jellemző, hogy megelőzi a kialakulásukat az alsó húgyutak fertőzése.

Dr.: Ha fájnak az ízületei, térde vagy a háta - próbálja ki
19 aug.
603
3millió

A húgyúti fertőzéseket, gyulladásokat a betegek sokszor nehezen különböztetik meg a nemi szervek betegségeitől. Utóbbiak elsősorban szexuális úton jönnek létre, és nem az urológia, hanem a bőr és-nemibeteg gondozó területéhez tartoznak. Mivel a tünetek lehetnek hasonlóak, a laboratóriumi vizsgálatok (vizeletvizsgálat, vérkép) segítenek eldönteni, hogy milyen típusú betegségről van szó.

Veszélyben a nők

A nők többször küzdenek húgyúti megbetegedésekkel, mint a férfiak. Ennek anatómiai oka van, a nők húgycsöve rövidebb, ezért náluk a kórokozók hamarabb “célba érnek”. Ilyen kórokozó lehet például az az E. coli baktérium, amely a végbélben található. Székelés után a helytelen törlési technika következtében, vagy a túl szűk fehérnemű (tanga) közvetítésével a baktériumok könnyen elérhetik a hüvelyt. A hüvelygyulladás pedig továbbterjedhet a húgycsőre, húgyhólyagra, ott is gyulladást okozva.

anatomia_hugyuti_fertozesek_1.jpg

Parazitológus: "Ha papillómák vannak a nyakán, a mellkasán vagy a hónalján, azonnal hagyja abba a...
19 ápr.
498
2millió

A húgyúti fertőzések tünetei és kezelése

A húgyúti fertőzések legjellemzőbb tünete a sűrű, gyakori vizelési inger, a vizelésnél jelentkező csípő, égő érzés. Súlyosabb esetben a vizelet véres lehet, a beteg belázasodhat. Ilyenkor azonnal orvoshoz kell fordulni. A betegnek hasznos, ha igyekszik minél több folyadékot, főleg vizet fogyasztani, lédús gyümölcsöket enni, ezek ugyanis átmossák a húgyutakat, így csökkentik a gyulladást. Ha az orvos úgy ítéli meg, akkor antibiotikumot ír fel, amit mindig az utasításoknak megfelelően kell szedni, és nem szabad abbahagyni csak azért, mert a tünetek enyhültek vagy elmúltak.

A húgyúti fertőzések megelőzése

A húgyúti fertőzések azért gyakoribbak nyáron, mert az életmódunk ilyenkor megváltozik, és a baktériumok több lehetőséget kapnak “támadni”. A sokak által használt, nem megfelelően tisztított medencékben különösen, de a természetes vizekben is előfordulhatnak az egészségre veszélyes baktériumok. Ha fürdőzés után nem cseréljük szárazra a fürdőruhát, hanem hosszan magunkon hagyjuk, akkor a vizes anyagban könnyen megtelepedő, ott elszaporodó baktériumoknak sokkal több esélye lesz megfertőzni a szervezetet. Ugyanilyen fontos, hogy a fürdőruhát mindig kimossuk használat után. Nem elég csak kitenni megszáradni, minden alkalommal tiszta darabokat javasolt felvenni.

anatomia_hugyuti_fertozesek_2.jpg

A férjemnek 2 éve nem volt merevedése, most meg 7-szer van egy éjszaka! Anyám azt tanácsolta, hogy tegyek három cseppet a teájába...
19 ápr.
325
1millió

Nyáron a kerti bulik, fesztiválok miatt az alkoholfogyasztás is jellemzőbb. Csakhogy a nagyobb mennyiségű alkohol elősegíti a gyulladás kialakulását, illetve gyulladásfenntartó hatása van. Ha valamilyen, akár egészen apró húgyúti gyulladással küzdünk, akkor érdemes kerülni a túlzott alkohol-, és kávéfogyasztást és az erősen fűszeres ételeket is.

Emellett nyáron fokozottan kell figyelni a személyes higiéniára. A gyakori kézmosásra éppúgy, mint arra, hogy mindig csak a saját törölközőnket használjuk, senkivel ne osszuk meg a fehérneműnket, a fürdőruhánkat. Fehérneműből érdemes pamutból készült darabokat választani, kerülni a műszálas, túl szoros, testhez tapadó, bevágó darabokat, ezek ugyanis szintén hozzájárulhatnak a fertőzések terjedéséhez.

Szex 2 órán át, 3 perc helyett. Fedezd fel a titkot
19 aug.
463

👉 Ajánlott
Minden hír