Különleges projektek

II. Erzsébet temetése előtt pár nappal döntött a királyi család Harry hercegről

10 november
505
2millió

Mégis viselhet Harry herceg katonai egyenruhát a királynő koporsója melletti szombati virrasztáson testvérével együtt − közölték a királyi családhoz közel álló források.

A sussexi herceg a nagyanyja halála óta minden hivatalos ceremónián civil ruhát visel, mivel lemondott királyi kötelezettségeiről, ezután pedig II. Erzsébet megfosztotta őt tiszteletbeli katonai címeitől − írta meg az Independent.

A korlátozás felháborodást váltott ki néhány megfigyelőből, akik megjegyezték, hogy a herceg egy évtizeden át szolgált a hadseregben, és két alkalommal is teljesített szolgálatot Afganisztánban.

A döntés azért is volt furcsa, mert András hercegnek, akit botrányai miatt a királynő nem csupán katonai rangjaitól, de hercegi címétől is megfosztott, korábban engedélyezték az egyenruha viselését.

Most úgy tűnik, hogy a királyi család tisztviselői meggondolták magukat.

A józan ész győzött. Nevetséges helyzet volt, tekintve, hogy Sussex hercege a hazáját szolgálta, és a fegyveres erők nagy tiszteletnek örvendő tagja mindazzal együtt, amit a veteránokért tett

− fogalmazott a családhoz közel álló forrás.

Vilmos és Harry herceg egymás mellett fog sétálni a királynő temetési menetében, a testvérek félreteszik viszályukat a néhai uralkodó iránti tiszteletből − írta meg a Daily Mail.

Kevesebb mint egy héten belül másodszor vonulnak egymás mellett a testvérek, ezúttal a hétfői rövid gyászmenetben, amely a Westminster Hallból a közeli Westminster-apátságba vezet. A fivéreket egészen a múlt hétig alig látták együtt a nyilvánosság előtt azóta, hogy a sussexi herceg 2020 februárjában lemondott a királyi feladatokról.

A királynő három legidősebb unokája Károly király, Anna hercegnő, András herceg és Edward herceg mögött halad majd, akik a magas rangú királyi családtagok menetét vezetik a néhai uralkodó koporsója mögött.

Az unokák mögött a néhai uralkodó veje, Sir Timothy Laurence altábornagy, a királynő unokatestvére, Gloucester hercege és unokaöccse, Snowdon grófja halad majd.

👉 Ajánlott
Minden hír