Hulk, a Terminátor és a Vasember együtt vonult vissza
Az NHL-ben a cserestop szinte mindig tél végére esik, az újoncbörzét június végén tartják, a piac pedig jellemzően július 1-jén nyit, ilyenkor a tengerentúli sportcsatornák többórás műsoridővel terveznek, hogy a fontos bejelentéseket azonnal világgá kürtöljék és elemezzék.
Talán egyetlen hasonló felfordulást lehet felidézni a közelmúltból, igaz, 2016. június 29. pont a draft és a piacnyitás közé esett. De mégsem várta senki, hogy 23 perc alatt három olyan üzletet fognak nyélbe ütni, amelyek alapjaiban rengetik meg a ligát. És a mostani csillaghullás egyik szereplője akkor is érintett volt.
Az egyik bejelentést már mindenki várta, a másik mindenkit meglepett, a harmadikkal pedig nem is nagyon törődtek sokat, igazi „eh...” reakcióval fogadták a szurkolók. Arra azonban senki sem számított, hogy három, a maga nemében kiváló és egyaránt rekorder hátvéd néhány óra különbséggel jelenti be, hogy felhagy az aktív jégkoronggal. A 45 éves óriás, Zdeno Chára, a 33 éves olimpiai bajnok P. K. Subban, valamint a 36 éves Vasember, Keith Yandle búcsúzik az NHL-től.
Az észak-amerikai profiligák naptárában több olyan időpont is szerepel, amiket mindenki jó előre bekarikáz pirossal, mert borítékolható, hogy a feje tetejére áll a világ. Ezek jellemzően mind pályán kívüli történésekhez köthetők, és általában három eseményre illenek: a cserehatáridő, a draft és a szabadügynökpiac nyitása. Ilyenkor számtalan játékos vált csapatot, a bajnokság erőviszonyai átrendeződnek, a klubok pedig megindulnak vagy lefelé, vagy felfelé.
Először az Edmonton Oilers elcserélte Taylor Hallt New Jersey-be Adam Larssonért. Az eredmény: Hall a következő szezonban elnyerte az alapszakasz legértékesebb játékosának járó Hart-trófeát. 20 percre rá jött az újabb detonáció, amikor a Nashville Predators a csapatkapitányát, a kétszeres olimpiai bajnok Shea Webert a Montreal Canadienshez postázta az egyszeres ötkarikás aranyérmes P. K. Subbanért cserébe. Subban rögtön a következő évben döntőzött a Predsszel, Weber pedig 2021-ben jutott be a fináléba a kanadai együttessel. Ő azóta nem is lépett jégre (valószínűleg már nem is fog, ráadásul a szerződése már a Vegasé), Subban pedig a napokban jelentette be, hogy felhagy a jégkoronggal.
Most viszont nem átrendeződésről, jövés-menésről van szó. Még csak nem is láncreakció, egyszerűen véletlenül úgy jött ki, hogy három, több szempontból egyedülálló All-Star hátvéd ugyanazon a napon jelentette be, hogy befejezi aktív pályafutását.
A teljesség igényéért: a Webber–Subban-csere után három perccel vált hivatalossá, hogy Steven Stamkos, a Tampa Bay Lightning csapatkapitánya új, nyolcéves szerződést kötött a floridai együttessel, amellyel 2020-ban és 2021-ben is megnyerte a Stanley-kupát.
Hulk szerepében: Zdeno Chára
Sokak kedvence, a 206 centiméteres szlovák óriás, Zdeno Chára 45 évesen döntött úgy, hogy elég volt. Így is lejátszott 1680 alapszakasz-mérkőzést az NHL-ben, ami a legmagasabb szám a védők mezőnyében. Pedig nem indult egyszerűen a pályafutása: csak 23 éves korára tudott állandó helyet kiharcolni magának a New York Islandersben, amely a 90-es évek végén és az ezredforduló környékén inkább hasonlított egy sörligás gittegyletre, mintsem egy NHL-franchise-ra. Az épelméjűségében megkérdőjelezhető Mike Milbury aztán az egyik híres baklövésének, az ominózus Jasin-cserének a keretein belül Ottawába küldte, ahol – láss csodát! – pikk-pakk kivirágzott. Amíg az Islandersnél csak darálásra, fenyítésre és védekezésre használták, addig a Senatorsnál bekerült az emberelőnyös egységbe is, köszönhetően elementáris erejű lövéseinek. Sokatmondó adat, hogy amíg New Yorkban 231 mérkőzésen 6 gólt lőtt, addig Ottawában az első 75 meccsén 10-et szerzett.
2002-ben végre az NHL rájátszásába is belekóstolhatott, igaz, a lehető legrosszabbkor, ugyanis emiatt nem tudott részt venni a világbajnokságon, ahol Szlovákia története mindmáig egyetlen aranyérmét szerezte.
2004-ben 2. lett a szezon legjobb védőjének járó Norris-trófea szavazásán, és bekerült a liga álomcsapatába. Aztán jött a lockout, de utána is ott folytatta, ahol abbahagyta. 2006-ban viszont a Senators vezetőségének nehéz döntést kellett hoznia, ugyanis lejárt a szerződése, az újonnan bevezetett fizetési sapka pedig arra kényszerítette az elöljárókat, hogy válasszanak közte és Wade Redden között. A Sens elengedte Chárát, aki a Boston Bruinshoz írt alá, és az igazi csúcstámadás ekkor kezdődött.
Az első idénye ugyan nem sikerült túl fényesen, de 2008-tól kezdve 2014-ig egy kivétellel mindig a legjobb 5-ben végzett a Norris-voksoláson, 2009-ben pedig meg is nyerte a nívós trófeát.
Ekkoriban már ő volt a legjobb bekk a világon. A külön engedéllyel használt, szinte végtelen hosszúságú ütőjével úgy kontrollálta a játékot, ahogy akarta, és természetesen védekezésben is hasznát vette a méretének. Meg akkor is, ha valakit össze kellett vernie. A lövéseit mindenki megszenvedte, aki az útjába került, a hat All Star-gálából, amin részt vett, ötször nyerte meg a nehézbombázók versenyét, de az igazi ellenfele ilyenkor leginkább a saját rekordja volt. Igazi Hulk volt a jégen.
A happy end viszont elmaradt, a St. Louis Blues behúzta a mindent eldöntő 7. meccset. Egy évvel később lejárt a szerződése, a Bruins pedig nem ajánlott újat a 43 éves veteránnak, a Washington Capitals viszont igen. Ott mindössze 55 meccs és alig több mint átlag 18 percnyi jégidő jutott neki, 2021 nyarán pedig visszatért a New York Islandershez, hogy aláírja utolsó kontraktusát.
Pontosabban az utolsó előttit. Visszavonulása bejelentésekor ugyanis azt is nyilvánosságra hozta, hogy egynapos megállapodást ír alá a Bostonnal, ahol legnagyobb sikereit aratta, és ahol igazi halhatatlanná vált. Nem véletlen, hogy a város összes sportcsapata szívhez szóló üzenetekkel köszönt el a 206 centis legendától. A jégen töltött utolsó pillanatai is szépen sikerültek, az Islanders szezonzárójának utolsó percében gólt szerzett, majd még egy jó ideig skandálta a nevét a publikum.
Egy rendkívül szerethető karakter búcsúzik a sporttól, akinek még azok a montrealiak is megbocsátottak, akik anno a fejét követelték, amikor majdnem lebénította Max Paciorettyt 2011 tavaszán (természetesen nem szándékosan). Hatalmas testében óriási szív dobog, megannyi jótékonysági akciót szervezett, és nem a foteljából, Afrikába például személyesen vitte el azokat az adományokat, amiket az ő kezdeményezésére gyűjtöttek össze különböző karitatív szervezetek. Mostantól több időt is szentelhet annak, hogy jobbá tegye a világot, és mivel időközben hivatásos ingatlanügynök lett, ezenkívül 6-7 nyelvet beszél, valószínűleg nem fog unatkozni.
2014-ig, azaz 37 éves koráig az elithez tartozott (2013-ban is döntőzött a Bruins, ám akkor a Chicago Blackhawks 4–2-es összesítéssel jobbnak bizonyult), akkor viszont utolérte a kor, és elkezdett visszaesni a játéka. Nincs ebben semmi meglepő, abban viszont annál inkább, hogy 38 évesen ismét magára talált, és 42 éves koráig folyamatos felszálló ágban volt. És nem is arról van szó, hogy a mélygarázsból sikerült a földszintre eljutnia, ugyanis még a legrosszabb szezonjában sem esett be az átlag alá.
Ebben persze újdonsült bekkpárjának, a fiatal Charlie McAvoynak is jelentős szerepe volt.
2019-ben harmadszor is bejutott a nagydöntőbe a Bocsokkal, ahol még egyszer megmutatta, milyen fából faragták. A negyedik találkozón egy felpattanó korong szilánkosra törte az állkapcsát, nemhogy beszélni, enni sem tudott napokig, csakis pépesített formában. De az nem fordulhatott elő, hogy nem játszik, a TD Garden közönsége pedig robbanásszerű ovációval fogadta a bemutatásnál a szlovák harcost.
P. K. „Subbanator”
Második visszavonulónk is hasonlóan aktív filantróp tevékenységet folytat azóta, hogy profi sportolóvá vált. És ugyanúgy elnyerte egyszer a Norris-trófeát, másban nem igazán hasonlít Pernell-Karl Subban Zdeno Chárára. Alacsonyabb, gyorsabb, fiatalabb (mindössze 33 éves), színes bőrű, a Boston ősi riválisánál, a Montrealnál töltötte karrierje legjavát, és igencsak megosztó személyiség is.
Noha a játékosok és a liga közötti bérvita januárban véget ért, Subban még mindig szerződés nélkül állt, aztán végül nagy nehezen megállapodott a Canadiensszel, viszont négy meccset addigra már kihagyott a balhé miatt. De amint nekilátott az idénynek, nem volt megállás. Védő létére ipari mennyiségben termelte a pontokat, 42 találkozón 38-at gyűjtött, holtversenyben a legtöbbet. És bár lehet, hogy a saját kapuja előtt sosem volt annyira megbízható, mint mondjuk Chára, a Norris-trófea odaítélésénél a voksolók sokkal jobban figyelnek a támadásbeli produktivitásra, mintsem a védekezésre, így Subban kapta a díjat. Félreértés ne essék, ekkoriban (még) egyáltalán nem volt elveszve a védőharmadban, de mindig is voltak nála stabilabb hátvédek.
Sokan túlságosan pörgősnek, nyomulósnak, önteltnek és önzőnek titulálták egyes megnyilvánulásai miatt, amik a karót nyelt, kisujjeltartós kanadai sajtó számára emészthetetlennek bizonyultak. Subban egyébként egy 2017-es interjúban ki is fakadt az ESPN-nek erről, szerinte a montreali média főszerepet vállalt abban, hogy milyen kép alakult ki róla.
A montserrati és jamaicai szülőktől származó Subban családjában szinte mindenki sportolt. Két öccse, Malcolm és Jordan is jégkorongozik, igaz, nem annyira sikeresek, mint P. K.: Malcolm leginkább második számú kapusként jön szóba az NHL-ben, Jordan pedig (egyelőre) el sem jutott a csúcsligáig.
P. K. viszont üstökösként robbant be 2010-ben. Két évvel a draftolása után mutatkozott be a Montrealban, de az alapszakaszban csak két meccs jutott neki. A rájátszásban viszont már alapemberré lépett elő, a Canadiens pedig egészen a keleti döntőig masírozott.
2014-ben meghívót kapott a szocsi olimpiára utazó kanadai válogatottba, és bár epizódszerep jutott csak neki, az ő nyakába is aranyérem került. Ugyanebben az évben újfent eljutott a Canadiensszel a főcsoportdöntőig, de a New York Rangers az útjukat állta.
A szezon végén újabb pénzbeli affér következett közte és a klub között, de ezúttal ő nyert:
A csapat azonban nem tudta folytatni azt az utat, amin elindult, 2016-ban lemaradt a rájátszásról is, aztán jött a már említett 2016. június 29-i dátum és az őrültek háza. A Subban–Weber-csere azért is kuriózum, mert a hivatalos bejelentést megelőzően még csak pletykák sem röppentek fel egy esetleges tranzakcióról.
A NHL azonban üzlet, és amikor egy klubvezető úgy látja, hogy irányt kell váltani a siker érdekében, és ehhez segítséget kaphat egy hasonló helyzetben lévő kollégától, akkor lépni kell. Weber hasonló albatroszszerződéssel rendelkezett, így pénzügyileg is létrejöhetett az üzlet, rövid távon pedig David Poile-nak, a Predators általános igazgatójának lett igaza. A Nashville ugyanis rögtön a következő szezonban megnyerte a nyugati főcsoportot (története során először), a fináléban viszont alulmaradt a címvédő Pittsburgh Penguinsszel szemben. A 2017–2018-as alapszakasz is kiválóan sikerült, a Preds megnyerte az alapszakaszt, Subban pedig ebben a két idényben Mattias Ekholmmal az NHL 2. leghatékonyabb védőpárosát alkotta.
Aztán őt is utolérte az EA-átok: ő került az NHL19 videojáték borítójára, majd 2018 őszén szétment a háta, ami utána már sosem lett teljesen egészséges, ő pedig zuhanórepülésbe kezdett. A fizetési sapka szorításában lévő Poile a következő holtszezonban gyakorlatilag egy marék szotyiért elcserélte New Jersey-be.
Két év leforgása alatt kiváló játékosból tragikussá vált. A Devilsnél sem következett be a régóta várt áttörés a fiatal maggal, Subbant pedig a legutóbbi szezonban már a 3. bekkpárban bújtatták, hogy ne kelljen az ellenfél legjobb csatáraival szembekerülnie.
Idén nyáron lejárt a 72 milliós szerződése, az azóta eltelt három hónapban pedig senkivel sem sikerült megállapodnia. Valószínűleg azért, mert nem is keresték, ugyanis nyilvánvalóvá vált: ő már mínuszos ember. Bajnokesélyes csapatba nem fér be, újjáépítőbe pedig öreg, és a Devilsnél is szenvedett. Talán ő is érezte, hogy közeleg a vég, a 2022-es rájátszás alatt az ESPN többször is meghívta stúdióvendégnek, ami aktív játékosoknál eléggé szokatlan.
Pedig csak 33 múlt májusban, simán lehetne benne 2-3 elfogadható év, viszont a játéka mellett a reputációja is megromlott, az utóbbi időben rászokott ugyanis a hátulról gáncsolásra, ami a jégkorongban különösen veszélyes.
Mindig is keményen játszott (saját magát a Terminátor után Subbanatornak keresztelte), de sokszor átlépte a határt, méghozzá eléggé alattomos módon.
Biztos, hogy rengeteg szurkolónak fog hiányozni a jelenléte, de hangosabbak lesznek azok, akik „megszabadultak” tőle.
Keith Yandle, a Vasember
Hulk és a hokis Terminátor után meg is érkeztünk a Vasemberhez. Subbanhez hasonlóan Keith Yandle is háromszoros All Star, és róla is elmondható, hogy védő létére inkább a támadás állt hozzá közelebb. Sőt, gyakorlatilag emberelőny-specialista volt, abban a műfajban viszont kiváló. Ám ha védekezésre került sor, az ellenfelek gyakran kifejezetten keresték a lehetőséget, hogy őt támadják.
A pontokat becsülettel termelte a Phoenix (majd Arizona) Coyotes színeiben, amely 2012-ben a főcsoportdöntőt is megjárta, tovább azonban nem jutott. Yandle-t kétszer is meghívták az All Star-gálára ebben az időszakban, aztán a New York Rangershöz került, ahol szintén a főcsoport fináléja volt számára a végállomás 2015-ben.
New Yorkból Floridába költözött, de ott már olykor annyira vállalhatatlan dolgokat művelt védekezésben, hogy az akkori vezetőedző, Joel Quenneville elgondolkodott azon is, hogy kiteszi az aktív keretből. Végül a kivásárlás sorsára jutott, de 2021 nyarán a Philadelphia Flyers úgy gondolta, dob neki egy mentőövet. És ezzel esélye nyílt egy olyan rekord megdöntésére, ami a jégkorongban teljesen egyedülálló. Talán ennek is köszönhető, hogy anno Quenneville nem ültette fel a lelátóra.
Keith Yandle-ről ugyanis kiderült, hogy elpusztíthatatlan, de minimum sebezhetetlen. Mással nem nagyon lehet magyarázni, hogy egymás után 989 (!) meccsen lépett jégre. És ebben nincs benne a rájátszás.
Ebben az időszakban 941 lövést blokkolt, volt körülbelül 400 ütközése, amit ő indított el, és ki tudja, hányat kapott. Sosem tiltották el, sosem rakták ki a csapatból (Quenneville anno engedett a népharagnak, hogy ne szakadjon meg a sorozata), sosem volt covidos, sőt, még kontaktszemély sem. 2016. december 5-én meccs közben megsérült, a Florida akkori trénere, Tom Rowe a mérkőzés után arról beszélt, hogy Yandle határozatlan időre kidőlt, elég súlyos az állapota. Másnap már játszott a Philadelphia ellen.
A 2015-ös playoffot vállficammal játszotta végig, 2019. november 23-án pedig kilenc fogat és nem elhanyagolható mennyiségű vért vesztett, amikor arcon lőtték, de másnap szintén bevethető volt.
Az előző szezonban átadta a múltnak Doug Jarvis 964 meccses rekordját, és akár az 1000 is összejött volna. De április 3-án a Flyers vezetőedzője, Mike Yeo úgy gondolta, hogy ennyi elég volt a sorozatos hibáiból, és kirakta a csapatból. Nem mintha sokat számított volna, mit művel Yandle a jégen, a Philly addigra már rég kiszállt a rájátszásért folytatott harcból, kis túlzással már csak az tartotta lázban a szurkolókat, hogy Yandle-nek meglesz-e az 1000. Yeo megfosztotta ettől.
A 989 így is elképesztő szám, viszont minden bizonnyal még idén ősszel megdönti a csúcsát Phil Kessel, aki most 982-vel áll, jövőre pedig a Vegas Golden Knights színeiben fog szerepelni. Ő azonban nem védő, korántsem blokkolt és ütközött annyit, mint Yandle.
A három rekorder most kéz a kézben vonul vissza. Mindhárman adtak valamit az NHL-nek, amit azelőtt senki: Chára 206 centis magasságát aligha fogják felülmúlni, annak viszont bizonyosan Subban is örülne, ha valaki egyszer ráemelne a 10 milliós adományára. Yandle csúcsa pedig a védők mezőnyében még biztosan állni fog egy darabig, a 37 éves Brent Burns aligha lesz rá veszélyes a maga csekély, 679 egymás utáni meccsével.
