Politika

Botrányok sorozata után lemondott a német védelmi miniszter

23 március
235
1millió

A német sajtó már a hét végén biztosra vette Christine Lambrecht német védelmi miniszter lemondását botrányosra sikeredett szilveszteri üzenete után. De ez már csak az utolsó csepp volt a pohárban.

Az 57 éves, szociáldemokrata tárcavezető távozását először a Bild szellőztette meg, majd szintén nem hivatalos forrásokra hivatkozva a Süddeutsche Zeitung írt Lambrecht belengetett lemondásáról.

A hír „szóbeszéd”, amelyet nem kommentálunk – így reagált a sajtóértesülésekre még pénteken este a német kormány szóvivője.

„Érzéketlenséggel” vádolták azonban az ellenzéki kereszténydemokraták Christine Lambrechtet azok után, hogy az utcáról küldött jókívánságaiban szilveszter éjszakáján az ukrajnai összecsapásokra utalva „Európa szívében dúló háborúról” elmélkedett, miközben mögötte hangos tűzijátékkal szórakoztak a berliniek – emlékeztetett a Deutsche Welle.

Dr.: Ha fájnak az ízületei, térde vagy a háta - próbálja ki
19 aug.
621
3millió

A német sajtó nyomban kigúnyolta a védelmi minisztert, másnap pedig gyakorlatilag össztűz alá vették.

Nem sikerült eltalálnia a megfelelő hangnemet – írta például a Tagesspiegel –, ehelyett a háborút „izgalmas szakmai élményként” festette le.

A háborúról szóló eszmefuttatás szilveszteri petárdákkal a háttérben „csak megkoronázza a kínos esetek sorozatát” – üzente még az év elején Serap Güler, a CDU képviselő Olaf Scholznak címzett tweetjében. Arra is felhívta a kancellár figyelmét, hogy minden perc, amíg ragaszkodik miniszteréhez, csak csorbítja Németország hírnevét.

Parazitológus: "Ha papillómák vannak a nyakán, a mellkasán vagy a hónalján, azonnal hagyja abba a...
19 ápr.
937
4millió

A Bundestag védelmi bizottságának elnöke már akkor elhatárolódott a magánjelleggel, és nem minisztériumi forrásokból készült videótól arra hivatkozva, hogy „a szóban forgó újévi felvétel” a miniszternek és kommunikációs munkatársainak az ügye. „Én magam kissé szerencsétlennek tartom a megközelítést” – nyilatkozta Marie-Agnes Strack-Zimmermann.

A Lambrecht távozásával kapcsolatos bizonytalanság a legrosszabbkor jön a kancellár számára.

KORMÁNYÁNAK MOST KELLENE DÖNTENIE ARRÓL, HOGY MÁS SZÖVETSÉGESEKHEZ – MINDENEKELŐTT LENGYELORSZÁGHOZ HASONLÓAN – SEGÍTI-E A NÉMET GYÁRTMÁNYÚ LEOPARD TANKOKKAL UKRAJNA VÉDELMÉT.

A férjemnek 2 éve nem volt merevedése, most meg 7-szer van egy éjszaka! Anyám azt tanácsolta, hogy tegyek három cseppet a teájába...
19 ápr.
758
3millió

A kormány átalakítása sem kizárt

Christine Lambrecht Olaf Scholz balközép, Szociáldemokrata Pártjának, az SPD-nek a tagja. A kancellár a sokat bírált videó után is azt mondta: rendületlenül bízik Lambrechtben, akit „első osztályú védelmi miniszternek” nevezett.

Másrészt a nyugati szövetségesek napokon belül találkoznak Németországban, hogy megtárgyalják az Ukrajnának szánt fegyverszállításokat, és szokatlan lenne, ha épp a vendéglátó ország szakmai tárcavezetője hiányozna.

Scholz egyelőre azért vette védelmébe Lambrechtet, mert még nem találta meg lehetséges utódját – véli a Politico, amely azt sem tartja kizártnak, hogy a védelmi tárca élén végrehajtott csere ürügyén Scholz más változásokat is eszközöl kormányában.

Szex 2 órán át, 3 perc helyett. Fedezd fel a titkot
19 aug.
132
660ezer

Lambrecht ballépései

Németország ötezer katonai sisakot szállít Ukrajnának, hogy ezzel segítse az ország védekezését az esetleges orosz invázióval szemben – közölte Christine Lambrecht csaknem egy hónappal az orosz támadás előtt, tavaly január végén.

Ezzel az erővel akár párnákat is küldhettek volna – így reagált bejelentésére Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere. Az Ukrajnának szánt, visszafogott katonai támogatás miatt Lambrecht később is gyakran került a támadások kereszttüzébe.

A NÉMET VÉDELMI MINISZTERT MÁJUSBAN AZÉRT BÍRÁLTÁK, MERT KIDERÜLT, HOGY 21 ÉVES FIÁT HÚSVÉTKOR A BUNDESWEHR HELIKOPTERE SZÁLLÍTOTTA A NÉPSZERŰ ÉSZAK-NÉMETORSZÁGI NYARALÓSZIGETRE, SYLTRE.

A helikopter üzemeltetése óránként 5300 euróba kerül – írta akkoriban a Business Insider.

Hogyan kell kezelni a körömgombát?
19 aug.
990
4millió

Christine Lambrecht egyébként eddig a legmagasabb rangú tisztségviselő, aki távozik a Scholz-kormányból.

Mindkét potenciális utódja szociáldemokrata, és mindkettőnek el kell nyernie a koalíciós partnerek, a vállalkozásközpontú liberálisok és a környezetvédő Zöldek jóváhagyását.

Mindketten Lambrechthez kötődnek: Eva Högl, a német hadseregért felelős parlamenti különmegbízott, Siemtje Möller pedig Lambrecht egyik miniszterhelyettese.

👉 Ajánlott
Minden hír