Különleges projektek

3 szokás, amit a gazdag emberek mindennap megtesznek

28 március
461
2millió

Warren Buffett amerikai részvénybefektető és üzletember, a világ egyik leggazdagabb embere szerint a legfontosabb befektetésed az, amit magadba invesztálsz.

Jari Roomer újságíró sokszor volt igazán pénz híján. Belesodródott a szerencsejáték-függőségbe, így egy év alatt elveszítette minden megtakarítását – ami nem volt kevés, több mint 15 000 dollárról beszélünk. Ekkor határozta el, hogy megvizsgálja, hogyan működik a pénz. Elolvasott szinte minden könyvet a témában, képezte magát, és nyolc évvel később már elindított egy saját tanácsadó vállalkozást a tanultak alapján. Összegyűjtötte azokat a szokásokat is, amelyek elválasztják a gazdagokat a szegényektől. Ezekből osztja most meg velünk a három legfontosabbat.

#1 A gazdag emberek a harmincezer dolláros kérdést teszik fel a háromdolláros helyett

Az egyik legnagyobb személyes pénzügyi hibát akkor követjük el, amikor az aprópénzünket számolgatjuk, miközben elfelejtünk gondolkozni a jelentős döntéseinkről. Kis hazánkban persze valóban sokat spórolhatunk a kis összegű, de összegyűlve egész komoly költéseinkről. Ugyanakkor azok, akik hitelt vesznek fel, befektetéseken gondolkodnak, kénytelenek a nagy képet nézni, ha sok pénzt szeretnének keresni. Az pedig, hogy ha már játszunk a pénzügyi világban, értsük is annak működését, alapvető fontosságú minden jövedelmi helyzetben.

Dr.: Ha fájnak az ízületei, térde vagy a háta - próbálja ki
19 aug.
331
1millió

De nézzünk példákat is a nagy döntésekről: ahelyett, hogy a kávé árát számolgatnánk, gondolkozzunk azon, hogy hol és miként kereshetnénk több pénzt: lehet, hogy megéri emelést kérni, vagy továbbképezni magam? Van olyan mellékállás, ami jól jövedelmez? Milyen befektetési díjat fizetek? Mennyi ennek a 30 éves jelzáloghitelnek valójában a kamata? Emelhetem a havi megtakarításomat 15%-ra? Van tervem az adósságaim törlesztésére? Megengedhetem magamnak ezt az új autót? Ezek azok az igazán fontos pénzügyi döntések, amelyekre érdemes időt szánni.

#2 Jobb döntéseket hoznak

Ha valóban szeretnénk meggazdagodni, nagyon sok múlik a döntéseinken. Csakhogy van itt egy érdekes dolog. Ha megkérdezzük az embereket, hogy gazdagok vagy szegények akarnak lenni, akkor szinte mindenki az előbbit választ adja. Ám ha megnézzük a legtöbb ember napi szinten hozott döntéseit, kiderül, hogy olyan dolgokat tesznek, amelyek miatt pénzügyi bizonytalanságban rekednek. Ezek szép lassan az évek során összeállnak, mint egy puzzle. Fel kell ismernünk, hogy a tegnap és ma hozott döntéseink kihatnak az egész jövőnkre, akár generációkra is.

Parazitológus: "Ha papillómák vannak a nyakán, a mellkasán vagy a hónalján, azonnal hagyja abba a...
19 ápr.
719
3millió

Hogy néz ez ki a gyakorlatban? Például eldönthetjük, hogy impulzív vásárlás helyett inkább félretesszük vagy befektetjük a rendelkezésünkre álló összeget. Vagy nem sorozatokat nézünk egy nap több órán át, hanem hiteles emberektől tanulunk a pénzügyi rendszerek működéséről. Egy adott összeget elszórunk valami feleslegesre, vagy befektetjük a saját tudásunk növelésébe. Nem halogatunk minden döntést holnapra. Jobban fizető állást keresünk ahelyett, hogy a jelenlegi miatt panaszkodnánk. A közösségi oldalak görgetése helyett befektetési lehetőségeket keresgélünk. Mi döntjük el, mi köti le az időnket és az energiánkat. Minden egyes választás vagy közelebb visz a meggazdagodáshoz, vagy eltávolít tőle. 

#3 Hajlandóak befektetni önmagukba

Átlagemberként hajlamosak vagyunk lebecsülni önmagunkat. Pedig mi vagyunk azok, akik képesek tanulni és fejlődni. Senki sem úgy születik, hogy ért a pénzügyekhez. De azt elfelejtjük, hogy ez ugyanúgy egy megtanulható tudás, mint a matematika. Nincs az a befektetés, ami többet érne annál, amit saját fejlődésünkre költünk. Hiszen minél jobban átlátjuk a pénzpiac működését, minél inkább megismerjük a lehetőségeinket, annál inkább látjuk, milyen irányba tudunk elindulni.

Ugyanez igaz arra is, hogy egy jobban fizető szakmába képezzük át magunkat, vagy felelősebben veszünk fel hitelt, indítunk el vállalkozást, keresünk pénzügyi partnert. Megfelelő tudás nélkül elképesztően nagy a hibaszázalék. Olvassunk könyveket, menjünk el tanfolyamokra, szemináriumokra, keressük a megbízható online tartalmakat, legyünk hajlandóak változtatni a hozzáállásunkon. Ha ezt megtesszük, kinyílhatnak olyan ajtók, amelyeknek még a létezéséről sem volt fogalmunk. 

A férjemnek 2 éve nem volt merevedése, most meg 7-szer van egy éjszaka! Anyám azt tanácsolta, hogy tegyek három cseppet a teájába...
19 ápr.
486

👉 Ajánlott
Minden hír