Politika

Levegőben a meglepő politikai fordulat, ami nagy hatással lehet a háborúra

20 március
872
4millió

A Joe Bidenről szóló életrajzi könyv szerzője szerint nem lenne teljesen megdöbbentő, ha a mostani amerikai vezető az év végéig úgy döntene, mégsem indul újra az elnöki székért a 2024-es amerikai választásokon.

Franklin Foer az NBC Meet the Press című műsorában azt mondta, könnyen belátható, hogy Joe Biden már benne jár a korban, ami egy elnök esetében nem előny.

„Nem vagyok gerontológus, így nem tudom megjósolni, hogy a következő évek mit tartogatnak Joe Biden számára. Meglepődnék, ha visszalépne az újraválasztását célzó kampánytól, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy sokként érne a bejelentés” – jegyezte meg, írja a The Guardian.

Megjegyzései egy nappal az elnök philadelphiai látogatása előtt hangzottak el, ahol Biden a szakszervezetek fontosságáról beszélt, és kitért az autógyári munkások esetleges sztrájkjára.

„Nem aggódom a sztrájk miatt. Nem hiszem, hogy hogy lesz sztrájk” – mondta Biden. Az elnök az életkor kérdésével is foglalkozott, megjegyezve: „Az egyetlen dolog, ami a korral jár, az egy kis bölcsesség”.

A Biden korával és kompetenciájával kapcsolatos kérdések hosszú ideje témát szolgáltatnak az amerikai sajtónak. A kutatások szerint egyre több amerikai látja úgy, hogy Bidennek távoznia kell a Fehér Házból: az amerikai szavazók több mint kétharmada úgy véli, hogy a 81 éves elnök alkalmatlan egy második ciklusra, és a demokrata szavazók közel fele „problémaként” jellemzi a korát.

Aki térd- és csípőfájdalmaktól szenved, olvassa el ezt!
26 márc.
386
1millió

Az egykori ENSZ-nagykövet a szenátussal kapcsolatban egyszerűen kijelentette:

a szenátus a legkiváltságosabb idősek otthona az országban.

A múlt héten Mitch McConnell, a szenátus többségi vezetője két hónapon belül másodszor fagyott le a nyilvánosság előtt.

Biden kampánystábja közben mindent megtesz, hogy az elnök ne kövessen el olyan bakikat, amiken a sajtó aztán csámcsogni tud napokig. Állítólag jegyzetkártyákat készítenek a keze ügyébe, hogy mindig tájékozott legyen a legaktuálisabb közéleti témákban, és még arra is figyelnek, hogy kisebb lépcsőfokokat kelljen megmásznia az Air Force One fedélzetére való felszálláskor, nehogy véletlenül elcsússzon vagy megbotoljon.

Vasárnap a volt dél-karolinai kormányzó és a republikánus jelöltségre esélyes Nikki Haley megismételte az elnök- és kongresszusi jelöltek „kompetenciatesztjére” vonatkozó felhívásokat.

A térdfájdalomban szenvedőknek ezt el kell olvasniuk!
25 márc.
134
670ezer

Az ukrajnai háború kimenetelére is hatással lehet az elnökválasztás

Amennyiben Joe Biden valóban nem indulna a következő amerikai választásokon, az többek között kihathat az orosz–ukrán háborúra is. A Biden-kabinet rengeteg pénzzel támogatta eddig Kijevet, ami sokaknak nem tetszik. Amennyiben a republikánus jelölt nyerne, könnyen lehet, hogy Washington elzárná a pénzcsapot, ami igén érzékenyen érintené Ukrajnát.

Ezt érzik az ukránok is: Okszana Markarova, Ukrajna egyesült államokbeli nagykövete elismerte, Kijev nem biztos abban, hogy az Egyesült Államok örökké támogatja majd az ukránokat pénzzel és fegyverekkel, írja a TASZSZ orosz állami hírügynökség.

A CNN nemrégiben végzett közvélemény-kutatása szerint az amerikaiak 55 százaléka ellenzi, hogy az amerikai kongresszus további segélyeket nyújtson Kijevnek. A felmérésből az is kiderült, hogy az amerikaiak 51 százaléka úgy véli, az Egyesült Államok már eleget tett Ukrajnáért.

Az elfelejtett tabletta, amely megtisztítja az összes eret és meghosszabbítja az életet 103 évig! Erről nem akarják, hogy tudj!
25 márc.
964
4millió
⏱ Legújabb
📰 Ebben a témában

👉 Ajánlott
Minden hír