Különleges projektek

Azonnali hatállyal felmentették a brit belügyminisztert botrányos kijelentései miatt

09 április
156
780ezer

Ha tervezett volt, ha nem, de úgy tűnik, hogy megvan az első vezéráldozata Rishi Sunak brit miniszterelnök kormányátalakításának. A brit politikára jellemző kormányátalakítás első menesztettje Suella Braverman belügyminiszter lett, akinek lemondását egész hétvégén követelték megosztó véleménycikke miatt – még párttársai körében is.

Azonnali hatállyal felmentette belügyminiszteri posztjából Rishi Sunak Suella Bravermant, miután az elmúlt napokban egyre nagyobb botrány alakult ki a belügyminiszter körül.

A párt kulturálisan olykor szélsőjobboldali nézeteket pedzegető részéhez tartozó Braverman azután távozik posztjáról, hogy nemrég egy véleménycikket írt a jobbközép The Timesnak, amiben többek között olyan kijelentéseket tett, hogy a rendőrség előnyben részesíti a palesztinbarát tüntetéseket a szélsőjobboldalival szemben – az angolul pejoratív értelemmel is bíró mob kifejezést használta, amit leginkább „csőcselékként” lehetne magyarra lefordítani.

Aki térd- és csípőfájdalmaktól szenved, olvassa el ezt!
26 márc.
914
4millió

Véleménycikkében az is megbotránkozást keltett, hogy szerinte a tüntetéseket az „iszlamisták” arra használják, hogy felsőbbrendűségüket kifejezzék – szerinte a tüntetéseket részben eleve a Hamász pénzeli –, de a demonstrációkat a viharvert és véres 20. századi észak-írországi terrorizmussal is összevetette.

PUBLICISZTIKÁJA NEMCSAK A BRIT KÖZVÉLEMÉNYBEN KELTETT MEGBOTRÁNKOZÁST, HANEM A KONZERVATÍV PÁRTBAN, A TORYK KÖZT IS.

Többen is követelték a lemondását 

A hétvégén több ellenzéki politikus is a lemondását követelte, köztük a Munkáspárt épp nehéz helyzetben lévő elnöke, Keir Starmer még véleménycikket is írt a konzervatív The Telegraphnak erről.

A térdfájdalomban szenvedőknek ezt el kell olvasniuk!
25 márc.
740
3millió

De több tory politikus is – hol névvel, hol név nélkül – azt nyilatkozta, hogy ilyen kijelentések után Bravermannak le kell mondania, vagy ha ő erre nem hajlandó, akkor Rishi Sunaknak kellene megköszönnie a belügyminiszter munkáját – hétfőn végül utóbbi történt, miután Sunak megkérte Bravermant, hogy mondjon le, aki e kérését elfogadta.

A Konzervatív Párt közleményében azt írja, hogy Braverman távozása tervezett volt, miután a brit politikára jellemző kormányátalakítás eleve időszerű volt. Ennek célja, hogy Sunak „erősítse csapatát a kormányban, hogy a szebb jövőért megfogalmazott hosszú távú céljait teljesíteni tudja”.

A belügyminiszter helyét az eddigi külügyminiszter, James Cleverly vette át. A külügyi tárcát pedig a pártelnökségről és miniszterelnökségről a 2016-os brexitnépszavazás miatt lemondó David Cameron kapta meg, aki lemondása óta nem vállalt semmilyen politikai tisztséget.

Párton belüli harcokhoz vezethet Braverman távozása

A véleménycikk miatt egyébként nem került túl jó helyzetbe a közvélemény-kutatások átlaga szerint a Munkáspárttól tetemesen elmaradó Rishi Sunaknak és a toryknak,

SUNAK UGYANIS A KÖZÜL VÁLASZTHATOTT, HOGY VAGY GYENGEKEZŰ KORMÁNYFŐNEK TŰNIK, ÉS NEM MENESZTI BRAVERMANT, VAGY PEDIG A MENESZTÉSSEL EGY NYÍLTSISAKOS HARCOT INDÍT A PÁRTON BELÜL.

Az elfelejtett tabletta, amely megtisztítja az összes eret és meghosszabbítja az életet 103 évig! Erről nem akarják, hogy tudj!
25 márc.
920
4millió

Bravermannak egyébként a sajtóhírek szerint amiatt is kell távoznia,

MERT A VÉLEMÉNYCIKKE VÉGLEGES SZÖVEGÉRŐL NEM EGYEZTETETT RISHI SUNAKKAL.

Sunak még korábban változtatásokat kért tőle az írásban, de ezt a kérést a belügyminisztere egyszerűen negligálta.

– fogalmazott Jenkyns, de vélhetően nem csak ő lesz az egyedüli, aki a nap folyamán névvel hasonló gondolatokat fogalmaz meg a leánykori nevén Twitternek nevezett X-en.

Braverman ráadásul kacérkodik a pártelnökség gondolatával is, ha pedig Sunak vezetésével a toryk nagyon leszerepelnének a következő, legkésőbb 2025 januárjában tartandó parlamenti választásokon, akkor a pártelnökválasztáson jobb helyzetbe kerülhetnek azok, akik nem voltak részesei a bukásnak. 

Ne hagyja figyelmen kívül a gasztrointesztinális problémákat, ha nem akar rákban meghalni!
25 márc.
876
4millió

Braverman az egyik legismertebb arca a kulturálisan szélsőjobboldali, ún. hátsósoros toryknak – a brit politikában így hívják azokat a képviselőket, akik a párt irányvonalától eltérnek –, így a menesztésének vélhetően nem fognak örülni, főleg, miután vannak olyanok, akik szerint az immáron exbelügyminiszter semmi kivetnivalót nem tett, és Sunakék moderáltabb politikáját hibáztatják a párt sikertelenségeiért.

Egy hátsósoros képviselő, Andrea Jenkyns úgy kommentálta a belügyminiszter távozását, hogy

támogatom Suella Bravermant, akit azért mondattak le, mert kimondta az igazságot. Rossz döntés Rishitől, aki a baloldal felé fordul

A nap folyamán egyébként más változások is várhatóak a kormányban, miután Rishi Sunak kormánya már korábban bejelentette, hogy a kormányalakításra már ősszel vagy legkésőbb tél elején kerülhet majd sor, aminek első alanya így a Sunakkal korábban is olykor ellentmondó Braverman lett.

A KORMÁNYÁTALAKÍTÁSSAL ÉS PÉLDÁUL CAMERON VISSZAHOZATALÁVAL SUNAK CÉLJA AZ LEHET, HOGY A TORYKBÓL KIÁBRÁNDULT, MAJD EMIATT A KEIR STARMER-FÉLE MUNKÁSPÁRT FELÉ MOZDULT SZAVAZÓKAT VISSZAHOZHASSA.

Cameron ugyanis jobban eladható e moderáltabb szavazói rétegnek, mint a több botrányt is okozó, illetve kultúrpolitikai kérdésekben agresszív nyilatkozatokat tevő Braverman.

Egy budapesti dermatológiai klinika szakembere szerint: " A körömgomba megfertőzi a vért és nekrózist okoz. Van megoldás, de nem mindenki számára megfelelő."
24 márc.
283
1millió
⏱ Legújabb
📰 Ebben a témában

👉 Ajánlott
Minden hír