Különleges projektek

Váratlan kihívója akadt Vlagyimir Putyinnak az elnökválasztáson

31 január
481
2millió

Igor Girkin, a „szlovjanszki mészárosként” elhíresült egykori orosz hírszerzőtiszt és donbászi szakadárparancsnok – aki számos alkalommal kritizálta az orosz katonai-politikai vezetést – megerősítette, hogy valóban indul az elnöki székért a 2024-es oroszországi választáson.

Igor Girkin (akit gyakran Igor Sztrelkovként is emlegetnek) 2014, a kelet-ukrajnai konfliktus kezdete óta harcolt a Donbászban, egyebek mellett a maláj utasszállító lelövésében is szerepe lehetett. Emiatt 2022-ben életfogytiglani börtönre is ítélték – bár igaz, hogy csak távollétében, Hollandiában (egyes jelentések szerint a gép lelövésében közvetve még Putyinnak is szerepe lehetett).

Girkin az orosz–ukrán háborút hadibloggerként követte. Nem egyszer kritizálta az orosz katonai vezetést a fronton elkövetett hibák miatt, és Vlagyimir Putyint sem kímélte. Ez végül ahhoz vezetett, hogy Girkin tényleg börtönbe került Oroszországban „szélsőséges” megnyilvánulásai miatt, mivel törvények tiltják az ukrajnai „különleges hadművelet”, illetve a hadsereg bírálását az országban (sőt, bizonyos körülmények közt még az elnök kritizálását is).

Aki térd- és csípőfájdalmaktól szenved, olvassa el ezt!
26 márc.
432
2millió

Az egykori szakadár parancsnok – akit egyesek még Putyinnál is szélsőségesebb nacionalistának tartanak – már nem sokkal a letartóztatása előtt is beszélt arról, hogy indulhat az elnöki tisztségért a 2024. márciusi választáson. Szombaton Girkin egy hosszú levelet tett közzé, amelyben megerősítette:

VALÓBAN INDUL A VÁLASZTÁSON, ANNAK ELLENÉRE IS, HOGY AZT CSAK EGY „SZÍNJÁTÉKNAK” TARTJA, AMELYNEK MÁR „ELŐRE MEGVAN A GYŐZTESE”.

A jelölt a Reuters szerint (ismételten) azt írta, hogy Oroszországban forradalom és polgárháború jöhet akkor, ha Vlagyimir Putyin nem nevez ki hatékonyabb vezetőket a hadsereg élére. „Tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy a mostani helyzetben az orosz elnökválasztáson indulni annyit jelent, mint leülni egy kártyapartira hamiskártyásokkal” – fogalmazott Putyin kihívója.

A térdfájdalomban szenvedőknek ezt el kell olvasniuk!
25 márc.
645
3millió

Megjegyezte azt is, hogy szerinte nem fogják megtiltani neki a választáson való indulást, és abban bízik, hogy a nacionalista erők támogatásával megzavarhatja a Kreml választási „színjátékát”.

Ez a mi esélyünk arra, hogy egyesüljünk a külső és belső fenyegetésekkel szemben. Indulni fogok

– írta Girkin, akinek a börtönben írt levelét egy sajtótájékoztatón is felolvasták.

Igyekszik belökni a kampányt

Girkin azóta több bejegyzésben is írt arról, hogy készülnek a kampányra, és „Sztrelkov 24” logóval már terjedni is kezdett egy választási posztere az orosz nyelvű közösségi médiában. 

Az elfelejtett tabletta, amely megtisztítja az összes eret és meghosszabbítja az életet 103 évig! Erről nem akarják, hogy tudj!
25 márc.
207
1millió

Nyugati elemzők szerint Oroszországban a demokrácia már csak a látszat, a kihívóknak nincs tényleges esélyük Putyin és rendszere ellen, amit (egyelőre) a háború is még jobban bebástyázott. Arról, hogy milyen lehetséges aspiránsok pályázhatnak ezzel együtt az orosz elnök címére, részletesen írtunk ebben a korábbi cikkben is.

A mozgalmának – amely az Orosz Mozgalom Sztrelkovért (röviden: RDS) nevet kapta – vasárnap jött létre egy átnevezéssel a hivatalos Telegram-oldala is, de eddig csak pár ezer követőjük van.

Vlagyimir Putyin orosz elnök hivatalosan még nem jelentette be, hogy indul a jövő évi elnökválasztáson, de a várakozások szerint ez meg fog történni. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője óvatosan még csak annyit mondott pénteken: bízik benne, hogy Putyin indulni fog a jövő évi választáson.

Ne hagyja figyelmen kívül a gasztrointesztinális problémákat, ha nem akar rákban meghalni!
25 márc.
526
2millió
⏱ Legújabb
📰 Ebben a témában

👉 Ajánlott
Minden hír