Tarjányi Péter: Óriási társadalmi krízis van Ukrajnában
A második világháborúhoz hasonló helyzet alakult ki Ukrajnában Tarjányi Péter szerint. A biztonságpolitikai szakértő az Index Frontvonal című műsorában arról beszélt, hogy körülbelül 70 ezer halottja és több százezer sérültje van a harcoknak, ezért már olyan területeken is, mint az építőipar vagy a bányászat, nőknek kellett munkába állniuk, hogy valahogy működtetni lehessen az ukrán gazdaságot.
„A védekezésre még maradtak tartalékai Ukrajnának, de támadó hadműveletet már nem tud indítani nyugati segítség nélkül” – jelentette ki Tarjányi Péter az Index Frontvonal című műsorában. A biztonságpolitikai szakértő szerint az ukránok nem csupán a fronton küzdenek súlyos problémákkal, az iparuk is megreccsent a háború miatt.
Tarjányi Péter szerint ennek az az oka, hogy kiestek a termelésből a 18 és 35 év közötti férfiak, mivel a leginkább hadra fogható korosztályt elvitték a háborúba.
A gyárak, a bányák ezért most a nők segítségét kérik, hogy működni tudjanak. Olyan a helyzet, mint a második világháború idején volt.
A biztonságpolitikai szakértő szerint ez jelentős társadalmi krízist okoz Ukrajnában.

Mindeközben a Kreml-szóvivője arról beszélt, hogy bár az orosz gazdaság korábban valóban közel jutott az összeomláshoz a nyugati szankciók miatt, végül fel tudtak állni a nehéz helyzetből.
Tarjányi Péter szerint ez azt bizonyítja, hogy bár a szankciók az elején tényleg működtek, egy idő után azonban Oroszország – leginkább Kína és India segítségével – megtalálta a módját annak, hogy ezeket kikerülje. A biztonságpolitikai szakértő szerint most a Nyugatnál pattog a labda, az ő feladatuk ezt valahogy orvosolni.
Tarjányi ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy az oroszok egyfajta hadigazdálkodásra álltak át az elmúlt időszakban, amely ugyan rövid és középtávon valóban felpörgette az ipart, de hosszabb távon ez sem fog eredményre vezetni, mert a háború nem termel ott sem.
Ez nem vágyvezérelt gondolkodás a részemről, hanem egyszerű történelmi tényszerűség.
Aki kíváncsi a teljes adásra, itt tekintheti meg:

Ha pedig visszanézné a Frontvonal korábbi adásait, ide kattintva megteheti.