Politika

Gyűlik a tömeg Alekszej Navalnij temetésére Moszkvában, rengeteg a rendőr

29 március
456
2millió

A szertartás magyar idő szerint délben kezdődik Moszkva egyik külső kerületében, Marjinóban, ahol Navalnij lakott.

Egy helyi templomban vesznek végső búcsút Alekszej Navalnij néhai orosz ellenzéki vezetőtől, majd a Boriszovszkij temetőben, a Moszkva folyó túloldalán helyezik végső nyugalomra. Információk szerint a szertartás útvonala mentén végig fémkordonokat helyeztek ki. Az utcai lámpákra pedig mobil térfigyelőket raktak fel a rendőrség emberei, akik egyébként reggel óta nagy számban vannak jelen.

Úgy tudni, a templom oltára fölött is van egy biztonsági kamera, a templom kapuján tájékoztató cédula áll, amely tiltja fénykép és videó készítését. A búcsúztatóra állítólag csak a 47 éves korában elhunyt Alekszej Navalnij édesanyját, Ludmillát engedik be, mást nem. Felesége, Julia nem lesz ott a ceremónián, a korábbi hatósági zaklatások miatt külföldre szökött, a héten több európai uniós intézményben fogadták őt, illetve beszédet mondott az Európai Parlament előtt Strasbourgban, ahol szólt a temetésről, de nem volt biztos benne, hogy békésen fog lezajlani. Két gyermekük szintén külföldön él. 

Egyelőre nem tudni, hogy a hatóságok miként reagálnak majd a szertartásra érkező tömegre. Hírek szerint Navalnij barátai, közeli ismerősei közül többeket már akkor letartóztattak, amikor kiléptek lakásukból, hogy elinduljanak a temetésre.

Parazitológus: "Ha papillómák vannak a nyakán, a mellkasán vagy a hónalján, azonnal hagyja abba a...
19 ápr.
983
4millió

Orosz emberi jogi szervezetek azt tanácsolják mindenkinek, aki elmegy, hogy legyenek náluk a papírjaik, amelyekkel igazolhatják magukat, ha esetleg őrizetbe veszik őket, vizet is vigyenek, és egy papírra írják fel ügyvédjük elérhetőségét, hogy gyors jogi segítséget kérhessenek.

Kira Jarmis, a volt ellenzéki politikus szóvivője megerősítette, hogy eredetileg csütörtökön lett volna a temetés, de nem találtak embert a sírásáshoz, illetve még ma reggel is az volt a legfőbb gond, hogy találjanak egy halottaskocsit, amely a gyászszertartás után a koporsót a temetőbe kiviszi.

A megkeresett temetkezési vállalkozások ilyen-olyan mondvacsinált okokkal elküldték őket, de volt, ahol megmondták, azt tanácsolták a hatóságok, hogy ne nyújtsanak segítséget Navalnij temetéséhez. Így még az is problémát okoz, hogy hol rendezzenek a szertartás után összejövetelt a közvetlen családtagok, barátok számára.

Alekszej Navalnij február 16-án halt meg, a néhai orosz ellenzéki vezető 47 éves korában, a börtönben vesztette életét. A róla szóló portrénk ide kattintva érhető el. A gyászszertartásról az Index folyamatosan frissülő cikkben számol be.

A férjemnek 2 éve nem volt merevedése, most meg 7-szer van egy éjszaka! Anyám azt tanácsolta, hogy tegyek három cseppet a teájába...
19 ápr.
98
490ezer

👉 Ajánlott
Minden hír