Valami közelít a Föld felé, és már biztos, ezt nem mindenki éli túl
Így kell mindössze négy epizódból sorozatot forgatni. Többet nem is bírna, kevesebbre nincs is szükség. Van íve, íze, illata és lendülete. A német filmgyártás szédítő tempóban gyártja az emlékezetes mozifilmeket. Ilyen A jel is. Kicsit olyan, mintha tudományosan fantasztikus volna, de itt minden emberien valóságos – még az is, ami amúgy kitaláció.
Örök dilemma, amióta az ember felnézett az égre, hogy vajon egyedül vagyunk-e a világmindenségben. A végtelenbe ugyan beleférne milliónyi idegen civilizáció, a Föld lakói azonban még a magukét sem ismerik. Azt sem tudjuk, mi van a fejünkben – hogyan lehetséges az, hogy az agyunk olyan, mint egy szuperszámítógép, de közben keressük a kapcsolatot az ismeretlennel? Mintha annak felfedezésével közelebb juthatnánk egymáshoz. Persze…
A jel éppen ezeket a dilemmákat boncolgatja a Netflixen. Paula (Peri Baumeister), a németek űrhajósa feljut a világűrbe. Vele megy egy másik német, Hadi Hiraj (Hadi Khanjanpour), és valami olyasmi után kutatnak, ami annyira titkos, hogy senki másnak nem mondják el. Csak annál a magáncégnél tudják ezt, amelyik a két német űrhajóst feljuttatta a nemzetközi űrállomásra, elvégre ezért finanszírozták az útjukat.
A történetnek amúgy éppen itt van az egyik gyönge pontja, mert a jelet, amit Paula az űrben hall, azt odafönt csupán olyan rádiófrekvencián képes venni, amilyen csak az úgynevezett földárnyékban érhető el. Vagyis ez azt jelenti, hogy ehhez nem kell felmenni a világűrbe, elegendő volna kivárni, amíg a bolygó abba az irányba fordul, ahonnan a jel könnyen fogható.
De sebaj, így minden sokkal izgalmasabb, és Paula az űrben elfogja a jelet. Ez pedig mindent megváltoztat. Mindenki életében. Azokéban is, akik feljutottak az űrbe, és azokéban is, akik lent maradtak.
Németek a földön, németek az űrben
Nagyon nagy bonyolultságra nem kell várni, A jel mégis csavaros, figyelmet lekötő sorozat. Szépen forgatták, kellően lassú és tagolt, történetvezetése egyáltalán nem kusza, és kifejezetten izgalmas. A sorozatban benne van minden, amit az emberiség eleddig felhalmozott, legyen az tudás, vágyakozás, gyűlölet és harag, és azt a fontos felismerést, tapasztalatot, tényt sem különösebben bonyolítja, hogy az emberi élet véges. Még akkor sem tesz így, hogy már tudjuk: minden tudományos felfedezésben ott lapul az örök élet ígérete.
Paula olyan hős, aki egyben áldozat, ahogyan a Földön maradt férje, Sven (Florian David Fitz) és lánya, Charlie (Yuna Bennett) is. Ebben a történetben mindenki próbál élni és túlélni, de ez lehetetlen. A titkok mindig áldozatot követelnek, olykor többet is, mint amennyit amúgy megérdemelnének.
Egy jel, de micsoda tévedés!
Sven és Charlie rendes emberként élik apa-lánya életüket. Paula az űrben, ők a Földön, a titok meg mindenfelé. A gondok ott kezdődnek, hogy Paula rájön még az űrben, hogy amire odafönt rátalált, azt a tudást nem mindenki akarja megosztani idelent. Mintha az emberiség megint egy olyan korba zuhant volna vissza, amelyben a tudás veszélyes volt, ahogyan a gondolkozás is. Mert még mindig tartja magát a nézet, hogy az emberek nem állnak készen a megismerésre.
Ez micsoda tévedés…
Többnyire mindig a kevesek hiszik azt, hogy ha valami jó dolog történne az emberiséggel, az ugyanolyan fájdalmas volna, mintha rossz történne. Éppen ezért mindig vannak olyanok, akik szeretik eldönteni, hogy az emberiségnek mi a jó és mi a rossz. Mi az a tudás, amit rá lehet engedni a társadalmakra.
Ebben a sorozatban ennek vagyunk szemtanúi. A színészek szinte kivétel nélkül jól játszanak, bár tény, az európai filmgyártás ellenére azért A jelben is érezhető némi Kapcsolat-utóhatás és kapcsolódás, és a karakterek kibontása mögött is jelen van az érzés: ilyen sztorit mintha már láttunk volna. Éppen a Kapcsolat című filmben, a Határtalan éjben vagy a Frekvenciában. Ráadásul A jelben is megjelenik Carl Sagan zseniális, a földön kívüli értelmes élet nyomait kutató tudós szelleme, ahogyan a Kapcsolatban is.
Ezúttal mégis sokkal inkább e világi történettel találkozunk, és A jel inkább szól a kiszolgáltatottságról, a hazugság erejéről, a családról, a barátságról, félelemről, haragról és agresszióról, mint idegen lényekről.
Mi vagyunk az idegenek
Ez a sorozat leginkább az elhallgatott igazságokról szól, és arról, hogy az embernek el sem kell hagynia a bolygóját ahhoz, hogy idegenekkel találkozzon. Olyanokkal, akikkel elvileg együtt élnek, ugyanazt a nyelvet beszélik, ugyanúgy tele vannak vággyal és kétellyel, mégis idegenek egymásnak.
Az, hogy itt minden német, a sztori, a stáb, semmit nem vesz el az élménytől, sőt. A jel ismét remek bizonyítéka annak, hogy a világ filmgyártásához a német is felzárkózott (Babilon Berlin, 1899, Sötétség), és nem is akar leszakadni. Sőt. A világhírre törő német filmeknek lelke van, és mindezt képesek olyan elemi erővel megjeleníteni, hogy az a székbe tapaszt.
Ebben a sorozatban is minden dráma egyszerre emberi és társadalmi, úgy ráadásul, hogy ezt a kettőt nem is akarja elválasztani egymástól. Mert az információ, amihez Paula felfedezésének segítségével hozzájutottak a kevesek, olyannyira titkos, hogy minden vele kapcsolatba és összefüggésbe hozható személy lényegében elpusztítandó.
Ez a film azt mutatja meg, hogy mennyire sérülékeny az élet ezen a bolygón, és milyen gyorsan mondunk le arról, hogy megismerjünk egy olyan világot, ami csupán egyetlen karnyújtásnyira van tőlünk. S hogy inkább elpusztítjuk azt, leromboljuk mások álmait, eltöröljük még az emlékét is, csak azért, hogy ne kelljen tükörbe néznünk.
Aki megnézi A jelet, gondoljon arra, hogy amit lát, az a valóság. Lehet, hogy minden éppen most történik, ezekben a percekben. Lehet, már régen megtörtént. Lehet, ez mindig újra és újra megtörténik – mindaddig, amíg észre nem vesszük, hogy a jel nem csupán nekünk, hanem értünk szól, és senki nincs egyedül, legkevésbé a világmindenségben…
