Sport

Törvényellenes cselekedetek, lopott és kiszivárogtatott dokumentumok – tovább gyűrűzik Ronaldo szexbotránya

14 november
713
3millió

13 éve tart az a botrány, ami már többször úgy tűnt, hogy lezárult, de mindig újraindították.

13 év után úgy tűnt, hogy júniusban lezárult Ronaldo nemierőszak-botránya, azonban a felperes fellebbezése miatt továbbra is nyitott kérdés az ötszörös aranylabdás futballista ártatlansága.

Na de mit is követhetett el Ronaldo?

Ronaldót az egykori modell, Kathryn Mayorga azzal vádolta meg, hogy a focista 2009-ben megerőszakolta őt egy nevadai hotel szobában. Az ügyet már 11 éve lezárták, mivel a felek peren kívül megegyeztek, a focista 375 000 fontot fizetett a modellnek. A megegyezés nem volt nyilvános, de a Spiegel 2017-ben feltárta a vádat és a két fél közötti megállapodást.

Dr.: Ha fájnak az ízületei, térde vagy a háta - próbálja ki
19 aug.
840
4millió

Akkor most mégis miért került újra elő az ügy?

Mayorga 2018-ban újra megvádolta az ötszörös aranylabdás támadót, és azt szerette volna, hogy az egyességüket semmisnek nyilvánítsák. A hölgy állítása szerint kényszer hatása alatt írta alá a dokumentumokat. A modell jogtanácsosa, Leslie Stovall pedig felvette a kapcsolatot a Football Leaks-szel, hogy bizonyítékokhoz juthasson. Stovall a birtokukba jutott papírokat elküldte a Las Vegas-i Fővárosi Rendőrkapitányságnak (LVMPD), Mayorga pedig 54 millió font kártérítést követelt a Las Vegas-i bíróságon keresztül. Ezután vette kezdetét a maratoni tárgyalás sorozat.

Azonban a bíróság Mayorga ügyvédjének törvényellenes cselekményei miatt júniusban megszüntette a pert. Jennifer Dorsey bírónő indoklása szerint Leslie Stovall lopott és kiszivárogtatott dokumentumok alapján próbálta bizonyítani igazát, amellyel olyan szinten áthágta az eljárási szabályokat, hogy az egyetlen törvényes megoldás az eljárás megszüntetése lett.

Ekkor úgy tűnt, hogy 13 éves huzavona után lezárult a nemierőszak-botrány, azonban mivel Mayorga fellebbezett a döntés ellen, így további tárgyalások következnek.

Parazitológus: "Ha papillómák vannak a nyakán, a mellkasán vagy a hónalján, azonnal hagyja abba a...
19 ápr.
876

👉 Ajánlott
Minden hír