Politika

III. Károly király uralkodásának első lépései

23 szeptember
992
4millió

II. Erzsébet temetése után, III. Károly uralkodásával új fejezetet nyit az Egyesült Királyság. A trónra lépésnek és koronázásnak sok évszázados hagyománya, és finoman koreografált forgatókönyve van.

A westminsteri ceremónia után a királynő koporsóját a windsori kastélyba szállították, és a Szent György-kápolnában búcsúztatták. A királynőt a kastély VI. György király emlékkápolnájában temették el édesapja, édesanyja és nővére hamvai mellé – emlékeztet a Guardian.

II. Erzsébet tavaly elhunyt férjének, Fülöp hercegnek a koporsóját is átvitték az uralkodói sírboltba, hogy a házaspár kívánságának megfelelően a királynő mellé temessék.

A királynő halála után a trón haladéktalanul legidősebb fiára, Károly trónörökösre, a korábbi walesi hercegre szállt.

HIVATALOSAN A KORONÁZÁSON KORONÁZZÁK MAJD KIRÁLLYÁ, ELŐRELÁTHATÓAN JÖVŐ TAVASSZAL VAGY NYÁRON.

Az eltelt 900 évben – Hódító Vilmos óta – a koronázást a westminsteri apátságban tartották.

A királyi esküvőkkel ellentétben a koronázás állami esemény: az adófizetők pénzéből a kormány fizeti, és ezzel jogot formál a vendéglista meghatározására.

Károly király fejére Canterbury érseke helyezi majd Szent Eduárd 1661-ből származó koronáját. Az ikonikus tömör aranykoronát a londoni Tower koronaékszerei között őrzik.

Az uralkodó csak a koronázás pillatában viseli – részben azért, mert tömege 2,23 kilogramm. A koronát 444 színes drágakő, köztük rubin, gránátkő, zafír és turmalin ékesíti. Lila bársony borítja, peremét pedig finom prém.

Szerényebb szertartás, tradicionális pompa

A koronázás hagyományos és kihagyhatatlan szertartás, Károly azonban édesanyja 1953-as koronázásához képest szerényebb ceremóniát szeretne.

Az ékszerektől azonban nem tud szabadulni. Szent Eduárd koronája mellett megilleti a koronázási gyűrű – Anglia jegygyűrűjének nevezik –, amelyet az ünnepségen jobb kezének negyedik ujjára húznak.

A gyűrű 1831 óta a koronázás kelléke. A zafírgyűrű előlapján rubinok formálnak keresztet – Szent György keresztjét és a skót zászlót jelképezve.

Károly király egy 1661-ből származó jogart is átvesz, amelyet azóta egyetlen koronázáson sem mellőztek. V. György király 1910-ben egy méretes, 3106 karátos drágakővel, az 1905-ben Dél-Afrikában feltárt Cullinan gyémánttal tette becsesebbé.

Az új uralkodó két arany karszalagot is kap: a néphez való kötődésének jelképét.

Hová költözik?

A Károly és Kamilla otthonaként szolgáló Clarence House mintegy száz alkalmazottját már értesítették, hogy elveszthetik állásukat, mivel a házaspár többé nem fog ott lakni.

Az viszont még tisztázatlan, hová költöznek. II. Erzsébet királynőnek több rezidenciája is volt, köztük a Buckingham-palota, a skóciai Balmoral és a windsori kastély.

Hivatalosan nem jelentették be, de az új uralkodó előreláthatóan a Buckingham-palotában fog lakni, amit Károly a monarchia fontos szimbólumának tart.

A Buckingham-palotát azonban éppen felújítják. A költségek 369 millió fontra, csaknem 169 milliárd forintra rúgnak, a munkálatokkal pedig a tervek szerint 2027-ben végeznek. A királyi házaspár egyelőre kénytelen lesz elhalasztani beköltözését.

Takarékos uralkodás

Alkotmányos monarchia királyaként Károly nem befolyásolhatja a politikát. Törvényeket csak a választott parlament hozhat és fogadhat el.

Elvárás az uralkodó politikai semlegessége, bár Károly számos ügy, köztük a klímaválság megoldásának szenvedélyes élharcosa.

A HÍREK SZERINT KARCSÚSÍTANÁ A HIVATALOS KIRÁLYI CSALÁDOT. A TALÁLGATÁSOK SZERINT EZZEL CSÖKKENTENÉ A CSALÁDNAK AZ ÁLLAMHÁZTARTÁSRA RÓTT TERHEIT.

Az biztos, hogy felülvizsgálja, majd korszerűsítené a Nemzetközösségen belüli kapcsolatokat. „Alaposabban meg szeretném érteni a rabszolgaság tartós hatását” – mondta egy korábbi csúcstalálkozón.

👉 Ajánlott
Minden hír