Az elnök, aki megjárta a poklot, és emberi pajzsként használták
Petr Pavel újonnan megválasztott cseh köztársasági elnökről közismert, hogy a NATO Katonai Bizottságának elnöke is volt, azt azonban már kevesebben tudják róla, hogy a kilencvenes években részt vett a jugoszláv háborúban, ahol társaival több mint ötven francia katona életét mentette meg.
Petr Pavel nyugalmazott tábornok lett az új cseh államfő. A korábbi vezérkari főnökre a voksoláson megjelentek 58 százaléka, míg ellenfelére, Andrej Babis volt kormányfőre 41 százalék szavazott a hétvégén. A szavazást azért tartották, mert a jelenlegi államfőnek, Milos Zemannak március elején lejár a második mandátuma, és harmadik ciklusra nincs törvényi lehetőség.
Pavel tagja volt a Csehszlovák Kommunista Pártnak, továbbá a titkosszolgálatnak is dolgozott. Megválasztását követően azt nyilatkozta, hogy van értelme az Oroszország elleni szankcióknak, mert hatást gyakorolnak Moszkva lehetőségeire a háború folytatásához.
A szankciók ténylegesen akadályozzák Oroszországot, hogy több pénzt fektessen be az ukrajnai háborúba. A fejlett technológiák kivitelének akadályozása arra kényszeríti Oroszországot, hogy kevésbé fejlett fegyvereket használjon, valamint leleplezi Oroszország kapcsolatait az olyan rendszerekkel, mint az iráni vagy az észak-koreai
– mondta az újonnan megválasztott cseh köztársasági elnök.
Párizsban és Prágában is kitüntették
Az index.hr hétfői cikkében kiemeli, hogy Petr Pavel a jugoszláv háború idején alig 30 önkéntes élén több mint 50, a szerbek által ostromolt francia egyenruhás életét mentette meg, amiért Párizsban és Prágában is kitüntették. A Nyugat-barát katonatiszt a NATO Katonai Bizottságát is vezette, atlantista elköteleződését azonban többen is megkérdőjelezték, arra hivatkozva, hogy huszonéves korában, még a Varsói Szerződés idején a hírszerzés ügynöke lett.
Pavel egy három évvel ezelőtti interjúban részletesen beszélt az UNPROFOR-hadműveletről,
AMELYBEN 55 FRANCIA KATONA MENEKÜLT MEG AZ Ő SEGÍTSÉGÉVEL.
Elmesélte, mekkora veszélyben volt az életük, elmondása szerint a szerb parancsnok puskát szegezett a nyakához. Felidézte, hogy az 1993-as horvátországi hadművelet volt a legstresszesebb esemény, amit valaha átélt katonai pályafutása során.
Azt hiszem, az volt az a pillanat, amikor a legközelebb kerültem ahhoz, hogy elveszítsem az életemet
– jelentette ki.
A nyugalmazott tábornok elmondta, hogy a hadműveletet 1992 végén, 1993 elején hajtották végre. Horvátország akkoriban kezdte elveszíteni türelmét a terület lassú felszabadítása miatt ott, ahol Pavelék zászlóalja is volt. A szerbek Krajinai Szerb Köztársaságnak hívták a Knintől délre fekvő, a Plitvicei-tavak környéki területet. „Később a horvátok megindították a Vihar hadműveletet, melynek célja az volt, hogy gyorsan átvegyék az irányítást, és kiűzzék a szerbeket arról a területről. Ugyanakkor ez egy olyan terület volt, ahol évszázadok óta szerbek éltek. A szerbek egy része szívügyének tekintette ennek a területnek a megvédését, mert sok szerb adta a vérét ott otthona megóvása érdekében a történelemben” – fogalmazott Pavel.
Amikor egy újságíró arra kérte, hogy írja le a hadművelet alatt előforduló legstresszesebb helyzeteket, Pavel azt mondta:
Ezután arra kérték, hogy idézze fel azt a pillanatot, amikor egy aknamezőn találta magát, és megkérdezték tőle, hogy menekült meg. „Szerencsém volt. Nem mentünk át egyetlen aknán sem, csak szimplán áthajtottunk a mezőn. A szerbek szándékosan küldtek oda minket. Azt remélték, bajba kerülünk, ott veszünk. Nem így történt.”
Több feszült, életveszélyes helyzet is volt. Ha valaki szándékosan aknamezőre szorít vissza, tudod, hogy baj van. Ha valaki a hátadhoz tart egy puskát, és a frontvonalhoz vezet, amikor körülötted minden felrobban, és az előtted lévő ház összedől darabokra, akkor tudod, hogy közel vagy a halálhoz.
Beszélt arról is, hogy előfordult, hogy tüzérségi tűz alá kerültek, és lövedékek robbantak fel körülöttük. „Emlékszem, volt egy falu, amely néhány pillanatig olyan békésnek tűnt, aztán hirtelen háborús övezetté vált. Egy ponton elértük a Karin strandot, ma ez egy nyugodt, családias nyaralóhely. Nos, akkor nem így nézett ki, mert tíz perccel azután értünk oda, hogy egy aknavetős lövedék felrobbantott két francia katonát. Több ilyen pillanatban is volt részünk.”
Katonai kötelesség a segítségnyújtás
Petr Pavel elmondása szerint nagy tehernek számított a jelenlétük a szerb és a horvát félnek egyaránt. A Benkovac környékén kialakult feszült helyzetekben a frontról hazatérő szerbek többször is azt kérdezgették tőlük: „Miért vagytok itt? Miért vannak gépfegyvereitek és szállítógépeitek? Miért nem harcoltok inkább a minket megtámadó horvátok ellen?” Pavel hozzátette: nehéz volt elmagyarázni nekik egy ilyen feszült helyzetben, hogy a megbízatásuk nem engedi meg az ilyenféle közbeavatkozást. Voltak ugyan fegyvereik, de csak önvédelemre használhatták azokat.
A nyugalmazott tábornok elmondása szerint a jugoszláv háborúban a horvát bűnbandák időről időre betörtek a francia szektorba, és brutálisan megölték a helyi szerbeket. Az egyik ilyen esetben a szerbek be akartak avatkozni, a franciák pedig a konfliktus megelőzésére tett kísérlettől vezérelve megakadályozták, hogy a szerb egység mélyebben behatoljon a területükre, ahol lest akartak állítani.
„Emberi pajzsként akartak minket használni”
Nem az volt a feladatunk, hogy bármelyik oldallal harcoljunk, hanem az, hogy közéjük álljunk, és megakadályozzuk az eluralkodó erőszakot. Ilyen helyzetben nehéz megtalálni a megfelelő megoldást
– emelte ki Petr Pavel, akitől az interjúban azt is megkérdezték, miért kezdett kockázatos mentőakcióba. „Katonák vagyunk, egyszerűen erre vagyunk kiképezve. Ha a bajtársaim, más katonák veszélyes helyzetbe kerülnek, katonaként kötelességemnek érzem, hogy segítsek rajtuk. Ugyanilyen segítséget várnék el mástól, ha én kerülnék bajba” – válaszolta.
Pavel felelevenítette a három évvel ezelőtt készült interjúban azt a szituációt is, amikor a szerb parancsnok hátulról Kalasnyikovot szegezett a nyakához. Elmondta, hogy abban a pillanatban érkeztek oda a helyszínre, amikor az egyik megtizedelt szerb egység visszatért a frontról. „Amikor megláttak minket, dühösek lettek. Úgy döntöttek, hogy emberi pajzsként használnak minket. Három 20 milliméteres kaliberű légelhárító ágyút szegeztek ránk. Tudtuk, hogy hiábavaló az ellenállás, nincs más lehetőségünk, mint átmenetileg megadni magunkat, és kivárni, hogy alakul a helyzet.”
Arra a kérdésre, hogy mi történt ezután, Pavel így válaszolt:
Azt mondták nekünk, hogy velük kell mennünk a csatatérre. Egy szerb parancsnok mögöttem térdelt egy páncélozott szállítókocsin, és egy puskát szegezett a nyakamhoz hátulról. Ott állt a helyettesem, Ales Opata is. Azt súgta nekem, hogy »Öljem meg, nem?«, erre én csak annyit válaszoltam: »Ales, ne csinálj semmit!« Szerencsére hallgatott rám.
