Amikor Budapesten a Bayern München is csak a döntetlenben mert bízni
Nem túlzás kijelenteni, 1974 tavaszán úgy vágott neki az Újpesti Dózsa a Bayern München elleni Bajnokcsapatok Európa-kupája-elődöntőnek, hogy a napjaink sikercsapatának alapjait épp lehelyező németek egyáltalán nem mehettek biztosra a továbbjutást illetően. Sok-sok mindenről árulkodó tény, a bajorok nem titkolták, döntetlenért jönnek Magyarországra, és a 80 ezer néző előtt április 10-én lejátszott meccset követően szinte BEK-győztesként ünnepelték magukat – az 1–1-es végeredmény után. Végül Uli Hoenesséknek igazuk is lett…
A Népsport korabeli tudósítása szerint mintegy 80 ezer ember gyűlt össze a Népstadionban, hogy megnézze Bene Ferencéket az Udo Lattek által vezetett, Franz Beckenbauer nevével fémjelzett Bayern München ellen. A bajor sztárcsapat akkor még csak készült Európa meghódítására, miután Lattek vezetésével sorozatban másodszor is a tinédzserkorát taposó Bundesliga élén zárt.
Az Újpest harmadik – mindmáig utolsó – magyar csapatként jutott el a BEK elődöntőjébe, 1958-ban a Vasas, 1965-ben a Győr volt még ugyanerre képes, ám egyik együttesnek sem jött össze a bravúr, hogy a döntőbe is beverekedje magát. A már akkor is bravúrosnak tartott menetelést az idő csak még inkább megszépítette, immár öt évtized telt el az 1973–1974-es kiírás óta, és a legpatinásabb európai kupasorozatban megközelítenie sem sikerült ezt az eredményt egyetlen csapatunknak sem. Apró vigasz, hogy 1985-ben legalább az UEFA-kupa-döntő összejött a Videotonnak.
1973-ban még valóban a bajnokcsapatok játéktere volt a sorozat, a 31 UEFA-tagállam élvonalának győztese nevezhetett rá, azzal a kitétellel, hogy a mezőnyhöz a legjobb 16 között csatlakozott csak a címvédő Ajax Amsterdam. Az Újpest az ír Waterford FC elleni győzelmekkel magabiztosan lépett a nyolcaddöntőbe (3–2, 3–0). Ott az Eusébio vezette Benfica volt a lila-fehérek ellenfele. Az 1969 és 1975 között sorozatban öt magyar bajnoki címet szerző egylet a lisszaboni 1–1 után hazai pályán 2–0-s sikert ért el, és már készülhetett is a kor cseh kirakatcsapata, a Szpartak Trnava ellen.
„Tudtuk mindnyájan, hogy a Bayern München nagyon jó csapat, jelenleg talán a világ egyik legjobbja. Mégis, nagyon bíztunk az Újpesti Dózsában. Mire is alapoztuk ezt a bizalmat?” – tette fel a költői kérdést a találkozót követően megjelent Képes Sport, majd a lap szerzője igyekezett is megválaszolni.
Arra, hogy a Népstadionban nyolcvanezer lelkes szurkoló buzdítja majd a magyar bajnokot, és arra, hogy az esetleges tudáskülönbséget majd odaadó játékkal, lelkesedéssel, akarattal pótolják az újpestiek. Bíztunk abban, hogy a tapasztalt Bene formája erre a fontos mérkőzésre nagyot javul, hogy Zámbó nyugodt lesz és lendületes, mint annyi más kupamérkőzésen, hogy Szentmihályi nem követ el sorsdöntő hibát, hogy Horváth lefogja Müllert, Dunai III Hoenesst, hogy a középpályások megfelelően tudják majd segíteni a csatársort. Bebizonyosodott azonban, hogy a Bayern München nagyon jól játssza a »kontrát«. Védői lélegzethez sem engedik jutni az ellenfél csatárait, a védők és a középpályások akkor szakadnak el az ellenféltől, amikor akarnak, a csatárok pedig nagyon tudatos mozgásuk révén azonnal »megjátszhatók«, sőt, tudják tartani a labdát, lassítani, ritmust váltani is képesek, kapu előtt robbanékonyak, veszélyesek. Jobban játszott a Bayern München az Újpesti Dózsánál a Népstadionban, és ezt nemcsak a nyolcvanezer kinnlévő, hanem a tévénézők sok milliói is megállapíthatták.
A jövőre már 50 éve lejátszott találkozónak Szentmihályi – Noskó, Harsányi, Horváth, Kellner – Dunai III, Tóth – Fekete, Bene, Fazekas, Zámbó összeállításban vágott neki az újpesti együttes, míg a Bayernnél a Maier – Beckenbauer – Breitner, Zobel, Schwarzenbeck, Hansen – Roth, Kappelmann – Torstensson, Müller, Hoeness tizenegy kapott lehetőséget.
Az Újpest ellenséges hangulatban, Tóth András góljával szenvedte ki az újabb idegenbeli döntetlent. Ám a Nagyszombatban lejátszott első találkozó után Budapesten is 1–1-es döntetlent hozott a 90, majd a 120 perc is. Jöhetett a magyar közönség számára újdonságot jelentő, a nemzetközi kupaporondon idehaza először megvívott tizenegyespárbaj, amely végén Szentmihályi Antal lett a hős, megfogva az ellenfél kapusának lövését.
A négy közé az Atlético Madrid, a Celtic és a Bayern jutott el, a sorsolás pedig nem kedvezett a Dózsának, míg a spanyol és a skót csapat ellen is esélyesebbnek ígérkezett a szakírók szerint, helyettük a németeket sodorta Fazekasék útjába a sors…
A második félidőre aztán felpörgették a tempót a felek, az Újpest érezhető mezőnyfölénybe került, ám a gólhoz a Bayern járt közelebb, Franz Roth beadása után Rainer Zobel Szentmihályi kapujába is talált, de ezt les miatt még nem adta meg a játékvezető. A 65. percben viszont már nem volt, ami megmentette volna a Dózsát, a Szentmihályiról kipattanó labdát Conny Torstensson küldte a hálóba (0–1). Horváth a meccs után csak annyit mondott:
Balszerencsés gólt kaptunk. Ez bizony néhány percre megtörte a lendületünket, visszavetette a csapat játékát.
Az első félidő nem hozott gólt, pedig kezdés előtt a Dózsa játékosai igyekeztek magabiztosnak mutatkozni, Horváth József kezdés előtt az öltözőben arra az újságírói kérdésre, mi lesz a végeredmény, higgadtan csak annyit mondott, „Kétgólos előnyt szerzünk.” Hiába, más idők voltak még, egy Bayern elleni mérkőzés előtti várakozásokat, és az újságírók és a csapatok közvetlen viszonyát illetően is. Lattek és a német csapat játékosai jóval visszafogottabbak és zárkózottabbak voltak, amint megérkeztek, már be is zárták az öltöző ajtaját, csupán a mezszámokat árulták el a magyarországi tudósítóknak.
Játékban – miként azt a Képes Sportból már megtudhattuk – hasonlóan jól zártak hátul, a tiszta fehérben futballozó újpesti támadóknak minimális teret sem hagyva a tizenhatos környékén, miközben a támadást még véletlenül sem erőltették túl Gerd Müllerék.
Ám nem véglegesen, a 82. percben ugyanis Kellner Jenő lapos centerezéséből Fazekas László egyenlíteni tudott.
Nagyon jól érkezett elém a labda, habozás nélkül, nagy erővel lőttem, mert észrevettem, hogy Maier elmozdult
– mondta a lilák későbbi ezüstcipőse.
A Népsport tudósítása szerint a hajrában az újpestiek a győztes gól megszerzéséért támadtak, de mint tudjuk, az erőfeszítéseiket nem koronázta siker. A Bayern döntetlenért jött Budapestre, és a hőn áhított eredménnyel távozott is innen.
Döntetlenért jöttünk Budapestre. A csapat nagyon jól játszott, de mi ennél otthon jobb játékra vagyunk képesek. Véleményem szerint Beckenbauerék nem játszottak teljes erőbedobással. Mi jutunk a döntőbe!
– jósolta a müncheniek sikeredzője. Latteknek pedig igaza is lett: a visszavágót a Bayern már-már könnyedén, 3–0-ra nyerte, ezzel bejutott az Atlético elleni döntőbe.
A május 15-ére kiírt finálé hosszabbítás után sem dőlt el, így jöhetett a megismételt mérkőzés két nappal később… A spanyolok erre a találkozóra teljesen elfogytak, a másik oldalon Uli Hoeness és Gerd Müller duplázott, így a Bayern 4–0-ra nyert, és megszerezte története első BEK/BL-serlegét.
Aztán csak a miheztartás végett kétszer meg is védte a címét. Azóta már hatszoros győztese az 1992-ben megreformált sorozatnak.
Mi pedig azóta annak is örülünk, ha egy-egy csapatunk egyáltalán csoportkörig jut az európai labdarúgás legnagyobb, legfényesebb színpadán. S ki tudja, még meddig, az Újpest lesz az utolsó magyar klub, amely a döntő kapujában járt…
