Show-business

Ariana Grande: Antidepresszánst szedtem, és ittam rá

07 augusztus
742
3millió

Nem először fordul elő az, hogy a kommentelők Ariana Grande megjelenésével kapcsolatban tesznek megjegyzéseket. A vékony testalkattal rendelkező énekesnőt legutóbbi fotója alatt azzal támadták, miszerint már aggasztóan vékony, mire ő egy háromperces videót tett közzé a TikTok-oldalán, kifejtve, miért nincs igazuk azoknak, akik ezt állítják.

Az a test, amihez a jelenlegi alakomat hasonlítják, nem volt épp a legegészségesebb formában. Sok antidepresszánst szedtem, ittam rájuk, és egészségtelenül is táplálkoztam

– mondta Grande.

Mint kiemelte, abban az életszakaszában egy mélypontot élt meg, és talán úgy tűnhetett, az egészségével minden a legnagyobb rendben, de egyáltalán nem így volt. Hozzátette: tisztában van azzal, hogy nem feltétlenül kellene erről beszámolnia, de bízik abban, hogy ha nyíltan beszél róla, akkor abból még valami jó is kisülhet. 

Dr.: Ha fájnak az ízületei, térde vagy a háta - próbálja ki
19 aug.
415
2millió

👉 Ajánlott
Minden hír