Politika

Az ukrajnai kisebbség helyzete miatt aggódnak a románok és a magyarok is

27 október
206
1millió

A bukaresti hatóságok erőteljesebb fellépését sürgeti az ukrajnai román közösség egyik legjelentősebb vezetője, Elena Nandris, Mahala község korábbi polgármestere, a Csernyivci megyében élő román etnikumú lakosság érdekeinek védelmében. A magyar kormány is felszólalt a kárpátaljai magyarság jogainak védelme érdekében.

A román állami hírügynökség szerint Nandris aggodalmának adott hangot az új oktatási törvény alkalmazása miatt, amely korlátozza a kisebbségek oktatási jogait és arra kötelezi a kisebbségi tannyelvű iskolákat – köztük a román és a magyar tannyelvűeket is –, hogy fokozatosan vezessék be az ukrán nyelvű tanórákat.

Elena Nandris úgy véli, Románia kormányának határozottabban fel kell lépnie a román nyelv védelmében.

Már 551 éve, hogy románok vagyunk, és most néhány év alatt mindent elpusztítunk: ez nagyon fáj nekünk. Romániában ezt sokan nem értik. Fáj, ha elveszíted a nyelved. Nincs erőnk tenni ellene: a (tanügyi) törvény hatályban van, egyetlen betűjét sem vonták vissza

– idézte Nandrist az Agerpres román hírügynökség kedden.

Dr.: Ha fájnak az ízületei, térde vagy a háta - próbálja ki
19 aug.
520
2millió

Mahala községben két középiskola működik, az egyikben 411, a másikban 320 diák tanul, utóbbiban jelenleg kizárólag román nyelven zajlik az oktatás. A következő tanévtől viszont az ötödik osztálytól már kötelezővé válik az ukrán nyelvű tanítás. A felső tagozat első évében a tanulóknak a tantárgyak legalább 20 százalékát ukrán nyelven kell tanulniuk, ez az arány az utolsó két évben 80 százalékra nő – magyarázta Ina Nica, a Gheorghe Nandris Gimnázium igazgatója az MTI beszámolója szerint.

Az Agerpres által megszólaltatott Serghei Hacman román származású ukrán elemző szerint Ukrajna minden polgárának kötelessége ismerni az állam hivatalos nyelvét, de

ÚGY VÉLI, HOGY A KISEBBSÉGEKNEK BIZTOSÍTANI KELL A JOGOT, HOGY ANYANYELVÜKÖN TANULHASSANAK.

Mindeközben Magyarország Kormánya is közleményt adott ki a Facebookon. Azt írták, „Ukrajnában 2015 óta szisztematikusan fosztják meg jogaiktól a magyar közösségeket. Magyarország minden fórumon világossá tette: ez a gyakorlat elfogadhatatlan.” Közölték, Ukrajna egyetlen integrációs törekvését sem támogatják addig, amíg a kárpátaljai magyarság vissza nem kapja a 2015 előtt már megszerzett jogait.

Parazitológus: "Ha papillómák vannak a nyakán, a mellkasán vagy a hónalján, azonnal hagyja abba a...
19 ápr.
823
4millió

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter már többször hangoztatta, hogy frusztráló, felháborító és botrányos a nemzeti kisebbségek felszámolását célzó újabb ukrán javaslat, amelynek értelmében arra fordítanák az Európai Uniótól az állam működésének támogatására kapott eurómilliárdok egy részét, hogy lépéseket tegyenek a nemzeti kisebbségek felszámolása felé.

Mint megírtuk, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök aláírta azt a törvényt, amely biztosítja a jogot a nemzeti kisebbségek nyelvének szabad használatára a magán- és közéletben, szóbeli és írásbeli formában. A törvény elfogadása az egyik feltétele Ukrajnának az Európai Unióhoz való csatlakozásáról szóló tárgyalások megkezdésének.

MAGYARORSZÁG ÁLLÁSPONTJA VISZONT AZ, HOGY AZ ÚJ TÖRVÉNY TOVÁBB SZŰKÍTI A TERÜLETÉN ÉLŐ NEMZETI KÖZÖSSÉGEK, KÖZTÜK A MAGYARSÁG JOGAIT.

Az oktatási törvény

Ukrajna 2017-ben módosította az oktatási törvényt, amely első lépésben meghatározta, hogy az orosz tannyelvű iskoláknak 2020. szeptember 1-től minden tantárgy ukrán nyelvű oktatására kell átállniuk. Ukrajnában az Európai Unió egyik nyelvét beszélő

A férjemnek 2 éve nem volt merevedése, most meg 7-szer van egy éjszaka! Anyám azt tanácsolta, hogy tegyek három cseppet a teájába...
19 ápr.
816
4millió

NEMZETI KISEBBSÉGI ISKOLÁKNAK 2023 SZEPTEMBERÉTŐL FOKOZATOSAN KELL BEVEZETNIÜK AZ UKRÁN NYELVET.

Klaus Iohannis román államfő 2019-ben, amikor a New York-i ENSZ-közgyűlésen először találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, az oktatási törvény módosítását sürgette. A román államfő idén januárban az új ukrán kisebbségi törvénnyel kapcsolatos aggodalmaira is megoldást sürgetett az ukrán elnökkel folytatott telefonos egyeztetése alkalmával.

A bukaresti oktatási tárca 2019-ben közzétett adatai szerint az ukrajnai Csernyivci megyében 63 román tannyelvű iskola működik, ezek közül 3 gimnáziumban és 19 elemi iskolában ukrán tannyelvű osztályok is vannak. Kárpátalján további 12 önálló anyanyelvű iskolája van a román közösségnek. A román külügyminisztérium szerint (a románnal azonosnak tekintett „moldovai” nyelvűeket is beleértve) Ukrajnában 400 ezer román él.

👉 Ajánlott
Minden hír