Egészség

Soha nem látott ütemben kezdett terjedni egy régi betegség Magyarországon

22 december
222
1millió

Habár a koronavírus-járvány idején a korlátozó intézkedések visszaszorították a skarlát terjedését, az idei szezonban már több ezer beteget érint. Csak áprilisban több mint háromszáz fertőzöttet regisztráltak az orvosok.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) legfrissebb adatai alapján április 30-ig összesen 2868 embernél diagnosztizáltak skarlátos megbetegedést. Az NNK közölte, január óta fokozatosan emelkedik a fertőzöttek száma. 

Január első hetében mindössze 33 érintett volt, februárban már hetente 140, márciusban hetente közel 200 új beteget regisztráltak. Április első felében viszont az látszott, a betegség kezd visszaszorulni: a fertőzöttek száma megfeleződött, a hónap második felében azonban ismét 200 felett volt. 

A MÚLT HETI ADATOK SZERINT 304 ÚJ FERTŐZÖTTET DIAGNOSZTIZÁLTAK

– írta a Magyar Nemzet.

Dr.: Ha fájnak az ízületei, térde vagy a háta - próbálja ki
19 aug.
758
3millió

A lap szerint az NNK kiemelte: a skarlát az utóbbi években visszaszorult, ugyanis a Covid–19-járvány miatt meghozott járványügyi korlátozó intézkedések visszaszorították a légúti megbetegedések terjedését. Ebből kifolyólag a 2020-as és a 2021-es évre jósolt esetszám-növekedés az idei szezonban jelentkezik.

Füzi Zsolt gyermekorvos szerint nem szabad alábecsülni a betegséget.

Fontos látni, hogy nem a Streptococcus baktérium gyengült az elmúlt évtizedekben, hanem a betegség korai észlelése és kezelése teszi lehetővé, hogy a kór ne váljon végzetessé. Magyarországon a betegség lefolyása azért ilyen enyhe, mert a gyermekorvosok nagyon felkészültek, és korán, a fertőzést követő második-harmadik napon felfedezik. Ez segít, hogy időben elkezdődhessen a kezelés, és elkerüljük a súlyos szövődményeket

– mondta a szakember. Hozzátette_ a tünetek észlelése után azonnal el kell különíteni a beteget és fertőtleníteni azokat az eszközöket, amelyeket használt.

Parazitológus: "Ha papillómák vannak a nyakán, a mellkasán vagy a hónalján, azonnal hagyja abba a...
19 ápr.
784

👉 Ajánlott
Minden hír